![]()
2012. első negyedévében 0,5%-kal nőtt a kereskedelmi fogyasztás az előző év azonos időszakához képest, ezt követően áprilisban 2,7%-kal csökkent. Leshelyzetről szó sem lehet: a fogyasztói piac mindig a gazdaság teljesítményét követi.
Az élelmiszerek közel 2%-os visszaesésében döntő a továbbra is magas infláció, még mindig több pénzt hagynak a vásárlók a kasszában, 15 milliárd forinttal, csak éppen kevesebbet cipekedtek haza áprilisban. Ezért még sárga lap sem jár.
Erősen, 10%-kal visszaesett a tartós, nagy értékű iparcikkek vásárlása, de itt, lesről szó sem lehet, költeni is ennyivel kevesebbet költöttek a vásárlók, 6-7 milliárd forinttal kevesebbet. A vásárlók válságtaktikája, hogy a nagyértékű vásárlásoknál 2007. óta kapura lövés helyett inkább hazaadják a labdát (kell a pénz a drága élelmiszerre, üzemanyagra és hiteltörlesztésre).
Az üzemanyag piac folytatta az unalomig dühítő rövid passzos játékát, 3%-kal kevesebb fogyott, de ez forintban mégiscsak többe került, mint egy évvel korábban, 16 milliárd forinttal. Még csak egy bedobást sem sikerült kiharcolni.
A kilátásokat illetően a válság első félévben megőrzi mezőfölényét, de korábban is azzal számoltunk, hogy kisebb zsugorodás, ezen belül az egyes piacok és értékesítési csatornák hullámzása, a középpályán sok elrontott passz várható a piacon.
Az éves kilátásokat a következők határozzák meg:
- élelmiszerek és üzemanyagok inflációja mérséklődik-e, erre lehet némi esély,
- a devizahitelesek milyen széles köre él a megsegítésükre kidolgozott támogatásokkal,
- javul-e a nemzetközi környezet,
- mikor jön létre a nemzetközi hitelmegállapodás, ami nagyobb befektetői bizalmat és kedvezőbb forint-árfolyamot eredményezhet, így nem csak a benzin, hanem a banán is olcsóbb lehet,
- változik-e a kormány ágazati politikája a nemzetközi láncokkal szemben, ahol az uniós sípszó a becsúszó szerelés szabálytalanságát jelzi (pláza-stop, kizárás az Erzsébet utalvány elfogadóhelyek közül, ágazati különadó),
- sikerül-e érdemben segíteni a kereskedelmi kisvállalkozások legfájóbb gondját, a hitelhez, támogatáshoz jutást,
- kiállítják-e végre a feketézőket a meccsről.
2012. június 25.