Családi költekezés 2011: sokba került a válság, jól jött minden fillér

 

 

A KSH március 9-én tette közzé a gazdaság 2011. évi teljesítményét bemutató GDP adatokat. A GDP felhasználásának része a háztartások fogyasztási kiadása. A háztartások költekezésének értéke 14.484 milliárd forint volt 2011-ben (ami a kereskedelemben vásárolt termékek mellett egy sor további szolgáltatást is magában foglal: élelmiszerekből, iparcikkekből, üzemanyagokból, járművekből 8.485 forint volt az áruházak bevétele, tehát költekezünk máshol is).

 

1) Válságszámla: 800 milliárd forint

 

A megvásárolt termékek és szolgáltatások mennyisége nem változott az előző évhez képest (összességében ugyanannyit ettünk, ittunk, cipekedtünk, javíttattunk, szépítkeztünk, utazgattunk),  értéke azonban 631 milliárd forinttal több volt, a különbség döntő részben az áremelkedésekre vezethető vissza:

___________________________________________________________________________

                                                                       2011.               2010.               változás / előző év

                                                                       érték: milliárd forint                             volumen/%

 

Háztartások fogyasztási kiadása                   14.485           13.854              +  631                100

___________________________________________________________________________

 

Az MNB adatai szerint 2011-ben a családok devizahiteleinek havi törlesztő részlete együttesen meghaladta a 400 milliárd forintot (ami becslés alapján legalább kétszerese az árfolyamugrást megelőző időszakénak). A háztartások az utolsó negyedévében emellett 620 milliárd forintot végtörlesztettek (részben forinthitelt felvéve, részben megtakarításból, részben pedig egyéb forrásokból).

 

A válság számlája az előbbiek alapján a családok költségvetésében túllépi a 800 milliárd forintot (az inflációs többletet és a devizahitelek havi törlesztő részleteinek növekményét véve figyelembe). Az év végi végtörlesztéssel együtt 1600 milliárd forintot költöttek a háztartások az infláció és devizahitel törlesztés többleteire.

 

 

 

2) A családi költekezés legnagyobb tételei

 

A rangsort a kereskedelem vezeti, ezen belül és ezen kívül is akad néhány vaskos tétel:

___________________________________________________________________________

                                                                       2011.               2010.               változás / előző év

                                                                       érték: milliárd forint                             volumen/%

 

Élelmiszer kereskedelem                               3.516               3.319               + 197                100

Iparcikk kereskedelem                                   2.952               2.887               +   65                101

Üzemanyag                                                    1.432               1.273               + 159                  98

Jármű                                                                585                  615               -    30                  96

Vendéglátás                                                      698                  682               +  16                   96

Belföldi utazás                                                 269                  252               +  17                    ._

 

 

Az adatokból kitűnik, hogy a két dobogós infláció sújtotta területen, élelmiszerekre és üzemanyagokra együtt, 356 milliárd forinttal költöttünk többet az áremelkedések miatt, mint egy évvel korábban (élelmiszerekből ugyanannyit, üzemanyagból viszont kevesebbet kaptunk a pénzünkért).

 

Tartós cikkekre (bútor, műszaki cikk) ezer milliárdot költöttünk: a második félévben meglódult ezeknek a cikkeknek a vásárlása, ellensúlyozva az első félévi visszaesést.

 

A családok költekeztek külföldön is, több mint 500 milliárd forintot hagyva a határokon túl (ez nem csak áru-, hanem különféle szolgáltatás vásárlást is jelent).

 

3) Takarékoskodtak is a vásárlók

 

A ruhavásárlást visszafogták a háztartások, legalábbis a hivatalos statisztikák szerint (a 384 milliárd forint forgalom 4% volumen visszaesést is takar, sok leárazás mellett, az ázsiai piacok forgalma azonban ismeretlen). A járművásárlás is visszaesett. A vendéglátóhelyeken is drágulás volt, hasonlóan az élelmiszerekhez, csak éppen itt - az adagokat tekintve - már kevesebb fogyott.

 

Ruházat                                                           384                  389               -      5                  96

Tartós cikkek                                                 1.045               1.054               -      9                  99

 

4) Mérleg, kilátások

 

Felfelé húzta a mérleget 2011-ben a zsebekbe jutó jövedelmek változása (az átlag mögött természetesen különbségek mindig voltak, családok, továbbá vállalkozások között egyaránt).

 

Lefelé húzta a mérleget a családok devizahiteleinek terhe, valamint az átlagnál nagyobb drágulás az üzemanyagoknál (15%) és az élelmiszereknél (7%).

 

A háztartások költekezési lehetősége 2012-ben vásárlóerőtől, a családok jövedelmi helyzetétől, így a vállalkozások bérfizetési lehetőségeitől függ. 2012. első félévében a piac kisebb mértékben zsugorodhat. Fontos tényező továbbra is az infláció, valamint az árfolyamváltozás. A vásárlási szokásokat előreláthatóan továbbra is a fogyasztói ár uralja.

 

Lényeges kérdés a devizahitelesek helyzete, hiszen az elmúlt időszakban ez volt a legnagyobb teher a fogyasztói piacon. Szélesebb körük megsegítése érezhető erősítő tényező lehet a második félévben.

 

Befolyásolja majd a fogyasztói piacot a nemzetközi hiteltárgyalások kimenetele is. Jelenleg azzal lehet számolni, hogy a nemzetközi piacok kedvező megítélése a beruházásokon, továbbá a forint árfolyamváltozásán keresztül (közvetlenül és közvetve is) erősítő tényező lehet a fogyasztói piac számára.

 

Budapest, 2012. március 12.

 

OKSZ.hu