NA.. NE.. MÁ!....................... DE GÁZ!.................................................. SZILÁRD BÁSTYÁNK..... LELTÁR MIATT NYITVA!
SZILÁRD BÁSTYÁNK - a Józsefvárosi piac (tündöklés a rozsdahalmon)
Offcsórjunk, vagy inkább ne?
Sufni Shop, KóceráLY Market, Spájz Center, Garage discONT, Lichthoch Out Let és társaik nagyot nőttek az elmúlt 1-2 évtizedben (bizony, ilyen öregek már). A kispénzű vásárló kedveli őket, csak az a bökkenő, hogy egyiküket sem izgatja, hogy helyettük más fizet adót (na persze, shoppingolnak ott jobb módúak is).
A kíváncsiság nem ismer határokat, így hát mi is kinyitottuk a szemünket, amikor egy szép napon egyéb teendőink végett Surranó City tájékán igyekeztünk a visszaúton (valahol Józsefvárosban). Rögvest meglepetéssel szembesültünk, - bizonyára ennek örül a szakszervezet is - az árusítóhelyek ugyanis ezen a piros betűs naptári napon zárva voltak.
Meglepetésünk is határtalan volt, ugyanis a kies tájék egyik oldala, hol hajdan iparunk egyik dicső fellegvára honolt, bizony alaposan átalakult. A másik oldalon, az államvasutak felett, pontosabban mellett, viszont mintha megállt volna az idő, úgy látszik, ez a szárnyvonal, amíg „tejel” a gazdinak, működhet. Rögtön eláruljuk a végső következtetést: a gyárüzem területén egy kereskedelmi negyed alakult ki, sok üzlettel, némelyik - nem túlzás - bevásárlóközpontba illő külsővel és természetesen raktárak garmadával. A képi világ éles különbözősége a tájék igazi bája, ami még inkább kiemeli a kereskedőtelep színes kavalkádját, a romos, sok helyütt törött ablakokkal tűzdelt, a rozsdásodó, omladozó vakolatú gyárkülsőt a magasabb szinteken teljesen érintetlenül hagyva.
Lehet-e itt még más meglepetés, kérdeztük, majd hajtva a kíváncsiságtól fogtuk magunkat és pár nap múltán tettünk ismét egy sétát. Be kell vallani, ért meglepetés minket.
Benyomásaink vegyesek voltak: főként a széles út egyik oldalán, a sokat emlegetett piacon kevés változást észlelhet a kíváncsiskodó, a túlsó oldal azonban … a szakzsargonnal élve dinamikusan, töretlenül fejlődik. Méretei a felületes szemlélő számára felbecsülhetetlenek, annyi azonban leszűrhető, hogy itt bizony igazi nagykereskedelem folyik, a méreteket tekintve is. A nyelvi sokszínűség pedig nemzetközi viszonylatról árulkodik.
Ajándékot is kaptunk, egy fényképsorozatot. A személyiségi, adatvédelmi jogok legteljesebb tiszteletben tartására törekedve szűrtük meg ezeket. Fotós ajándékozó társunk is meglepődött időnként, mert egyik kapun bemenet nem vett észre áthúzott fényképezőgépet, kijövet a másikon már igen (meg is örökítette figyelmetlenségét, lásd kapuról készült fotók). Igyekeztünk tehát olyan fényképeket összeválogatni, melyek bárhol, bármikor, bármiről készülhettek (ebben a kérdéskörben, természetesen), hiszen a jelenség a fontos.
Az értékeléskor, melyet kinek-kinek magának kell elvégeznie, szembe kell nézni többek között azzal a ténnyel, hogy a fogyasztási cikkek kereskedelmében világszerte egyre nagyobb súlyú az ázsiai térség termelése, kereskedelmi kapcsolatrendszere, kínálatuk egyes árucsoportokban a fogyasztási javak terén meghatározó. Márkás termékek sora is készül arrafelé, sokan termeltetnek a viszonylatban. Javasoljuk a vásárlóknak, bátran nézzék meg a ruhába belevarrt címkét, vagy a műszaki cikk, játék, kozmetikum származását jelölő feliratokat a termékeken az üzletekben és meg fognak lepődni (ha még eddig nem tették). A kérdés ezek után csak az, milyen csatornán jut a vásárlóhoz ez az áruskála. „Ki-ki” alapon adózva, vagy éppen anélkül: aki ezeken a „piacokon” (idézőjel nem véletlen, de erről majd később) vásárol, dolgozik, árusít, ne szépítsük, az nem fizet adót, szemben a többiekkel. Sokan vélik úgy, nem biztos, hogy ez a legigazságosabb megoldás (például talán szerencsésebb lenne többek több adóbefizetéséből több nyugdíjat és családi pótlékot, esetleg több adókedvezményt adni, máris jobb lenne az eredmény - na, de ne szaladjunk ennyire előre).
Tegyük hozzá, az ázsiai piacokon nemcsak kispénzű, az olcsó vásárlásra valóban rászorulók vásárolnak: sok a külföldi és sok a nagykereskedő, aki kereskedő társának ad árut. Ne legyen senkinek illúziója ráadásként, vásárolhat bármilyen csillogó üzletben, lehet, hogy az ázsiai áru valamely piac szegletéből származik. Vigasztalásul eláruljuk, hogy a „nagykereskedelmi negyedben” bizony felelhető olyan márkanév, amely termék bevásárlóközpontok üzleteiben kapható. Igaz, olcsón is mérik.
Már a statisztika is árulkodik
A meglepetések sora a Központi Statisztikai Hivatalban folytatódik. Az eredményt tekintve voltak sejtéseink, a meglepetés nem is annyira a rideg statisztika volt, hanem az, hogy úgy tűnik, hajszálpontos, naprakész kimutatással rendelkeznek az önkormányzatoktól kapott adatokról, pontosan szólva arról, hol, mennyi működési engedéllyel rendelkező kereskedelmi értékesítőhely tevékenykedik (természetesen a be nem jelentett értékesítőhelyeket ők sem tudják összegezni, de erről is majd később).
Ki gondolná, hogy amikor „Kínai üzlet” felirattal találkozik szerte az országban, kisebb-nagyobb településen, vagy éppen bevásárlóközpont tövében, ezekről is van adat, számuk 2006. végén 976 volt (öt évvel ezelőtt 1066). „Átlagosan” minden harmadik településen van „Kínai üzlet”.
Lássunk néhány más adatot, a legnépszerűbb piacról. A KSH kimutatása a „Kőbányai úti bazár” 2002-ben 757 nagykereskedést tartott nyilván. Ez a szám 2006. végére 1.112-re nőtt. A kiskereskedések száma ugyanitt öt évvel ezelőtt 1.102, tavaly 1255 volt. Ezek döntő része a textil-, ruházat, lábbeli kereskedelemhez tartozik. Ázsiai „piaci” árus, „kínai üzlet” persze több van, itt is, máshol is, más néven is, országos szinten számuk legalább 5-6 ezerre becsülhető. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy a bejelentett üzleteket tekintve a jelenlegi ruházati kereskedések 15-20%-a ehhez a körhöz kötődik (a KSH kimutatása szerint a textil, ruházati, lábbeli kiskereskedések száma összesen 28.941).
Egy kicsit tovább részletezve a KSH egyébként nyilvános adatait rögvest megállapítható, hogy Budapest nyolcadik kerületében van a legtöbb nagykereskedés, de a legtöbb kiskereskedés is. Nagykereskedésből is, kiskereskedésből is alaposan meghaladja a kerületek átlagát (nagykereskedésből a „piacosabb” kerületekben van az átlagosnál több, a kiskereskedelem eloszlását a nagy bevásárlóközpontok és a legnagyobb forgalmú főútvonalak határozzák meg elsősorban, kivéve a nyolcadik kerületet).
Foglaljuk táblázatba az áttekinthetőség érdekében:
Nagykereskedők kerületek közötti rangsora
főváros 5.682 (100%)
ebből
8. kerület 1.955 (34%) 15. kerület 438 (8%) 10. kerület 433 (8%) 3. kerület 343 (6%) 9. kerület 344 (6%) 13. kerület 317 (6%)
Kiskereskedők kerületek közötti rangsora
főváros 32.629 (100%) ebből 8. kerület 3.159 (10%) 3. kerület 2.580 (8%) 13. kerület 2.421 (7%) 7. kerület 2.081 (6%) 6. kerület 2.030 (6%)
A textil kiskereskedések száma 208, a ruházatiaké 1.387 (ebben a viszonylatban a második helyezett kerületekben ezek száma 85, valamint 469).
Nem tudjuk, vajon csak ők vannak-e a piacon.
Bezár a bazár?
Igyekeztünk a hivatalos statisztikát láthatatlan adatokkal kiegészíteni. Nem titok, bizony szóba elegyedtünk egy-egy vásárlóval, eladóval. A vásárlók, úgy látszik itt, is hallhattak valamit a kormány feketegazdaság elleni szándékairól, mert egyikük (nem mi, mi csak füleltünk, mentségül annyit, hogy harsány volt a hangnem!) éppen azt tudakolta, mi lesz, ha jön a hatósági ellenőrzés, jön a „vpop”. Az eladó meg is adta a választ, megnyugtatva a vásárlót, hogy ilyenkor „az a sor bezár”. A többi sor taktikai elemét már nem árulta el, úgy látszik, a vásárló ezzel is megelégedett, mivel ennél a pontnál kedélyesen rátértek saját csencselnivalójukra.
Apropó, árusok. Napi bérük négy-négyezer-ötszáz forintnál kezdődik, felmehet akár öt-hatezer körülire. A bruttó-nettó fogalom ebben a körben nem ismert, ugyanúgy, mint a társadalombiztosítás tárházának bármely közismert eleme (eladó társunkkal folytatott beszélgetésünk alátámasztotta az egyik közelmúltbeli hatósági ellenőrzés 100%-os találati arányát, már ami a bejelentéseket illeti, ő úgy tudja, senki sincs bejelentve az alkalmazottak közül). Visszatérve a bérre, segítünk szorozni, ez 130 ezer forint egy hónapban, adómentesen, amiért reggel héttől este ötig kell dolgozni. Minden nap, kivéve a piros betűs naptári napokat. Eladónk bevallása szerint ez a duplája annak, amit bejelentve kapna máshol (ehhez vajon mit szól a szakszervezet). Ráadásul bekerülni nem olyan egyszerű, fűzte hozzá, kell ajánló is.
Mi is találkoztunk számlaárussal, bizonyára belátták, itt is, jó, ha van a háznál, Mi egyébként nem vettünk tőle, biztos, ami biztos, bár ahányszor meglátott minket, mindenáron ránk akart tukmálni egy köteggel.
Számla híján nehéz lehet a számvetés, gondolnák, de úgy tűnik, az itteni árusok megoldják ezt a problémát is. Eladó barátunk annyit elárult, hogy a piaci viszonyok között egyébként szerény kilátásokkal bíró szakterületén az aznapi forgalom százezer forint volt (ehhez képest a napi bére nem túlzott, a többi rezsitételt titok övezi). Nem ritka a napi milliós nagyságrendű forgalom ezen a fertályon, ehhez persze nagybani üzlet kell. Szokott lenni.
Sok a külföldi árus a piacon, gyakori az eladók egymás közti idegen beszéde. Úgy látszik, a KGST nem omlott teljesen össze, feltűnően sok például a lengyel beszéd, a külhoni buszok rendszámairól nem is beszélve.
A köznyelv csak „kínai piac” néven illeti, van belőlük több is, országszerte. Budapesten a Kőbányai úton (állítólag ez a legnagyobb), ilyen a Sárkány Center, vagy éppen az Ázsia Center. Nem összekeverendő a „KGST” piacokkal, azokkal is illetnek egynémely árusítóhelyet, még napjainkban is. Az AsiaCenter (http://www.asiacenter.hu) esete egyébként más, ott kifejezett (!) cél az előírásokkal egyező irányban terelni az árusokat, széleskörű együttműködést alakítva ki különféle hivatalos szervezetekkel. Többen is megjelennek saját honlappal a neten, így Szegedről a Cserepes sori piac (www.cserepessoripiac.hu), a Sárkány Center www.sarkany-center.hu, aki a reklámok alapján egyébként éppen kétéves születésnapját ünnepli.
A mi kis adóPARAdicsomunk
„Forró lángos érkezett!”, „Vigyázzunk értéktárgyainkra”, különösen a hangosbemondók utóbbi mondata bájos - ki is vigyázzon és kiére? Ezekből - és a hasonlóan rejtjelezett - közérdekű közleményekből tudják meg az árusok, hogy ellenőrzés kezdődött a piacon. A mobiltechnika is sokat segít, persze, ráadásul nem csak az ázsiai, hanem bármely más piacon, gondoljunk csak például a Bosnyák téri piac közelmúltbeli ellenőrzésére.
Kereskedelmi szakemberek szerint az árak mindig árulkodóak: „annyiért nem lehet beszerezni”, mondják. Ez nem könnyű kérdés, mivel az árakat méricskélve még az is megfordul a nézelődő fejében, lehet, hogy egynémely árucikknél a hipermarket olcsóbb? Az akciós farmernadrág átlagos piaci szintje 2.000.- forint körül mozog, blúzok, pulóverek 1.000-től 1.500.- forintig, de aki a lába elé néz, az bizony talál 100 forintért fehérneműt és egy sor egyéb akciós olcsóságot.
A különféle, kormányzati, kutatói nyilatkozatok szerint a GDP 17-18%-át, 4000 milliárd forintot, egyes becslések szerint akár 30%-át, 6000 milliárd forintot érhet el a szürke- és feketegazdaság „teljesítménye” (idézőjel a szerkesztőtől). Az ebből származó adó- és járulékkiesés 2-3000 milliárd forint is lehet. Egyben nincs vita: ez - bármennyi is legyen számszerűen - sok.
A kereskedők elsősorban feketekereskedelemről beszélnek, de határvonal csak szaggatottan húzható: a feketén előállított termék az ipar „fekete teljesítménye”, a boltban viszont már a kereskedő gazdagodik rajta, otthon meg a vásárló örül (vagy nem, főleg ha időnként tudná, mit vett, persze sokszor látja, tudja, hiszen nem is boltban vásárol). A szálak sokszor kibogozhatatlanul összefonódnak.
Megkockáztatjuk, nem a kereskedők a legrosszabb számlaadók: gondoljunk csak egyes szolgáltatókra, akiknek vagy eszükbe sem jut számlát adni, vagy kétféle árral dolgoznak, egy számlással és egy számla nélkülivel.
A kereskedelem egyes mezsgyéin felvillan időnként egy-egy arányszám, megkísérelve bemutatni, mekkora a szürke-, feketekereskedelem súlya, önmagában egy-egy is félelmetesen hangzik. Sajnos, itt nincs lemaradás, a kereskedelem is hozza a maga 15-20%-át. A kereskedők, ha létezne a vásárlók könyve mintájára kereskedők könyve, bizonyára a legtöbb bejegyzést az ázsiai piacokról tennék.
Offcsórjunk, vagy inkább ne?
Sufni Shop, KóceráLY Market, Spájz Center, Garage discONT, Lichthoch Out Let és társaik nagyot nőttek az elmúlt 1-2 évtizedben (bizony, ilyen öregek már). A kispénzű vásárló kedveli őket, csak az a bökkenő, hogy egyiküket sem izgatja, hogy helyettük más fizet adót (na persze, shoppingolnak ott jobb módúak is). A politikusok többsége se nyilatkozik túlzottan elítélően, sokuk inkább hallgat, vagy a vékonyabb pénztárcájú vásárlót, vagy az esetleg munkanélkülivé váló alkalmazottat félti (tényleg, ők a statisztika melyik rubrikájában is vannak mostanság), az ellenőrző hatóságok meg kínlódnak (sok más választásuk nincs is). De hát vonjuk össze a szemöldökünket: jó ez így? Melyek a legfájóbb pontok?
A fekete-, szürkegazdaság „lételeme” a bizonylatok, az adóelkerülés nyomainak mellőzése, valamint a feketefoglalkoztatás. Teljesen érthető az a kormányzati szándék, hogy a nyugtaadás, a vállalkozások viszonylatában pedig a számlaellenőrzés révén próbál szorítani a feketézőkön. El is fogadható, hogy a visszaesők, a folyamatosan vétők büntetése szigorúbb legyen. Nem mindegy ugyanakkor, hogy az ellenőrző hatóságok hol keresik a legtöbbször visszaeső vétkezőket.
A feketefoglalkoztatás, a járulék-nemfizetés gondjait - némi túlzással - legrosszabb esetben majd egy-egy influenzajárvány is enyhítheti, hiszen aki nem fizet járulékot, annak nem jár majd térítésmentes gyógykezelés (a járulékot fizetni kell). Csak ismételni lehet: nem mindegy, hogy az ellenőrző hatóságok hol keresik a legtöbbször visszaeső vétkezőket
Söprögessünk a vásárok, piacok portáján. A szaktárca éppen a napokban indította útjára a vásárok és piacok (a legfájóbb pont) szabályrendjére kidolgozott új javaslatokat, tehát nagyon is időszerű az együttgondolkodás. Mit lehetne tenni, szedjük sorjában össze gondolatindítónkat, mindössze 6 pont az egész.
1) A vásárok, piacok tekintetében először is pontosítani kell a vásár, a piac fogalmát, valamint az üzlethelyiségen kívüli árusítás feltételeit, hiszen nem mindegy, kit és miért, legfőképpen pedig hol ellenőriznek, (a kínai piacok egy része a jogot tekintve nem is piac, hanem vásár, de egynémely esetben az üzletközpont, bevásárlóközpont meghatározás is megállja a helyét). Itt a kulcs az üzlethelyiség fogalma, az üzlethelyiségen kívüli árusítás feltétele és a működési engedély kötelezettsége (a kereskedelmi törvény alapján),
2) A piacok, vásárok ellenőrzésének feltétele az áttekinthetőség, amit szó szerint kell érteni. A vásárló és az ellenőr is lássa mindkét végét, a megoldás pedig - legalábbis a jogalkotás szintjén - nem tűnik bonyolultnak: a vásár, piac fenntartója köteles legyen az árusítók és raktárterek helye szerint azonosítható módon nyilvántartást vezetni az árusokról. A vásárokon, piacokon jól látható legyen az árusítóhelyek, árusok azonosító sorszáma. Az ellenőr, ha ellenőriz, a vásárló, ha reklamál, tudja pontosan, kit hol ér el.
3) Kötelező legyen minden vásáron, piacon egy központi vevőszolgálatot (például minden száz árusítóhely után egy információs pontot) fenntartani, ahol információ kérhető az árusok elérhetőségéről és írásos tájékoztató áll a vásárlók rendelkezésére a legfontosabb fogyasztóvédelmi kérdésekről (ezért a piac működtetője legyen felelős). Minden piacon legyen kötelező az információs pontoknál a „térképszerű” eligazító tábla. Az azonosítás módja a jól látható „sorszám” az árusítóhelyen és az eligazító táblán (és természetesen az árus neve, székhelye), ami nemcsak a kezdő eladó és a számlaárus tájékozódását szolgálja.
4) A vásár, piac, vásárközpont üzemeltetője köteles legyen nyilvántartást vezetni az eladóhelyek nyitva tartásáról, az árus köteles legyen a piac üzemeltetőjének jelenteni, ha a szokásostól eltérő időpontban nyit, vagy zár, így ellenőrzéskor először azt kell megnézni, ki jelentett aznap zárva tartást. Az ellenőrzést megtagadó árust ki kell tiltani a vásárhelyről.
6) A legnehezebbnek ígérkező feladat lenne a szakképzettség számonkérése. A vásárló, ha vásárol, joggal tart igényt szakszerű kiszolgálásra, mindegy, hogy hol szerzi be a beszereznivalót. Az ázsiai vásárokon bizony ez egy kicsit „döcögős”, mivel elég gyakori a nyelvi meg nem értés. A kereskedelmi törvény egyébként egyértelmű, idézzük: „az üzletben kereskedelmi tevékenységet végző személynek a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel kell rendelkeznie”. A működési engedély is sokat elárul, üzlet-e az üzlet, de ha a törvény szövegéből elmaradna az „üzletben” szócska, vajon mi lenne. (Egy közelmúltbéli szakmai vizsgán török származású szakmunkás jelöltünknek nagyon nehezen tudtuk csak elmagyarázni, hogy a „rizs” és a „zsir” két különböző jelentésű szó, ő bizonyára hol jobbról, hol balról olvasta, de végül sikerült, a vizsgája is - ő legalább megpróbálta).
Elvarrt elvárt adó?
Az állam elvárja, hogy az adófizetők adózzanak is. Kijelentette, hogy ha (jövőre) nagyobb lesz az adóbevétel, (utána) csökkenhet adókulcs is. Azért ezen az időzítésen el kellene gondolkodni egy picit.
Sokféle adófizető és nem-fizető létezik. Van, aki fizet adót, van aki adót fizetget, van, aki adót kerülget és van, aki adót kerül. Utóbbiak a szürke és a feketegazdaság. Egy kalap alá lehet vonni mind, jelenleg mintha ez történne, de nincs a világon olyan adóhadsereg, amely minden adót behajtana, főleg nem Surranó city igencsak elburjánzott világában. Félelmetes és sokszor egyszerűen utolérhetetlen adóelkerülő praktikák léteznek, amit ki készséggel, ki kényszerből alkalmaz. De hát adóhadsereg ide, adóhadsereg oda, a kerülőutak sok helyütt beláthatatlanok és bejárhatatlanok, még Surranó City is áttekinthetetlen.
Az adófizetők többsége elvárja, hogy a többiek is fizessenek. Van, aki szívesen fizetne (többet), ha tudna (ő a fizetgető és az adókerülgető), vagy a másik is fizetne (a másik azért fontos, mert az adófizetés, nem-fizetés igencsak fajsúlyos versenyképességi tényező).
Az adózó, akár összeszorítja a fogát, akár nem, elvárja azt is, hogy kisebb, elviselhetőbb legyen az adókulcs, amivel sok kerülőút forgalma visszaesne, felszámolható lenne: többek, az adófizetgetők, -kerülgetők tudnának is adót fizetni: lássuk be, vannak nem kevesen, akik egyszerűen elégséges bevétel híján nem tudnak, csak fizetgetni és kerülgetni. Sokan vannak.
Az adókerülők nem várnak el semmit ez ügyben. Igen, itt kellene az adóprésen csavarni a legnagyobbat, ez még igazságos is lenne. Egyébként pedig új „adóalku” nélkül, ami teljesíthetőségével többeket fogadna be, csak látszateredmények lesznek.
