Sötét patkányfészek volt ez a város közepén
Lebontják, átépítik, sorsára hagyják - tipikus budapesti nagyáruházsorsok. Nyugat-Európában évekkel korábban programok születtek a belvárosi kereskedelem felélesztésére.
Az egykori Csillag Áruház.Sötét patkányfészek volt ez a város közepén. Nem a parkoló hiánya riasztotta el a vásárlókat, hanem a málló vakolat, a kosz és az általános lepusztultság - ecseteli az egykor közkedvelt Csillag Áruház rendszerváltozás utáni végnapjait Rábai József, az épületet birtokló Ostende Kft. egyik tulajdonosa.
A cég másik tulajdonosa, Tordai Péter, aki több kerületi ingatlant - így a Dohány utcai zsinagóga tőszomszédságában álló Dohány utca 10., illetve az azzal átjáróval összekötött Síp utca 8-10.-et - is megvásárolta annak idején az ingatlanügyeiről elhíresült Hunvald György vezette erzsébetvárosi önkormányzattól. Az utóbbi épületek összevonásával létrejött Herzl Passage építése heves tiltakozó akciókat váltott ki. Az ingatlanegyüttest birtokló céget Tordai Péter két évvel ezelőtt eladta a luxemburgi székhelyű Alcantra, illetve a spanyol Urnova cégeknek.
Abban az évben vásárolta meg a Csillag Áruházat az Ostende Kft. 200 millió forint, plusz áfáért. A négyzetméterenként alig 80 000 forintos vételárat többen is arcpirítóan alacsonynak tartották a város központjában található ingatlanért.
- Egy ingatlan annyit ér, amennyit adnak érte, az önkormányzat több pályázatot is kiírt korábban a Csillag Áruházra, de nem találtak vevőre - érvel Rábai József. Az áruház értékén ugyanis sokat rontott egy 15 éve folyó per. A cégtulajdonos azt sem ismeri el, hogy az adásvétel mellékletét képező dokumentumban a valóságosnál háromszor nagyobbnak tüntették fel a pincét. - A 2530 négyzetméter jelentős része - 1279 négyzetméter - használaton kívüli pince. A pincéket rendbehozva szeretnék használatba adni a lakóknak, ahogy tették az udvaron lévő régi gépházzal - mondja a cégvezető.
A nyomott ár fejében az új tulajdonos vállalta az épület külső-belső és korhű felújítását. Csaknem két év múltán meg is kezdődött az egyik épület - a Rákóczi út 20. - harmincmillió forintra taksált homlokzatrekonstrukciója. A belső átalakítást azonban a partnereire bízta az Ostende. A földszinten négyszáz négyzetméteres Tesco Expressz nyílik az idén.
Még régebbi időket szeretne megidézni a szomszédságában talán már jövőre megnyíló Ostende Kávéház. Elődjét 1912-ben nyitották a Rákóczi út-Kazinczy utca sarkán. A Nyugat Irodalmi Szalonjaként, a hazai kabaré születési helyeként ismert egykori kávéházban a hét minden napján mozgalmas irodalmi élet folyt, de emellett híres dzsessz- és cigányzenekarok is felléptek itt, sőt a Rádió Budapest és Telefonhírmondó is innen közvetítette a zenét. A tervek szerint a kávéház az eredeti - húszas évekre jellemző - ezüsttükrös berendezéssel születik újjá, méltó folytatásaként a New York, a Centrál és a Pilvax kávéházak felújításával megkezdett sornak.
A földszint fennmaradó területe még nem talált gazdára, bár a tulajdonosok több lehetséges partnerrel - bankkal és a könyváruházzal - is tárgyaltak. Válságos időkben a cégeknek különösen fontos a megtérülési garancia - indokolja a nehézkes társkeresést Rábai József. Jobb időkre vár a szomszédos 22. számú ház is, amelynek külső felújítását későbbre halasztotta a cég.
Válságra hivatkozik a Csillagtól pár száz méterre lévő Corvin Áruházat birtokló Skála-csoport is. A legrégebbi - 1926-ban megnyitott -, budapesti nagyáruház felújítása a második világháború óta esedékes. Ám a díszes palotahomlokzat költséges rekonstrukciójára azóta sem vállalkoztak, a szocializmus derekán inkább alumíniumdobozt húztak rá. A következő évtizedekben felváltva szövögettek felújítási és bontási terveket. Az épület sorsa - a cég tájékoztatása szerint - aligha kerül napirendre a közeljövőben. A Skála-csoport gondolatai ugyanis a Metró Áruház átalakítása körül forognak, mivel a Corvin Áruházzal ellentétben a Nyugati téri létesítmény területének jelentős része kihasználatlan.
A kegyelmi állapot azonban a Corvin esetében sem tart már sokáig. A szomszédos telken - az egykori sajtószékház helyén - épülő Europeumban három szinten, 6000 négyzetméteren alakítanak ki üzleteket, miközben a földszinti passzázs - a fejlesztő Ablon cégcsoport reményei szerint - közösségi találkahellyé válik. Az épület alatt kialakított mélygarázs előnyeiből viszont a Corvin is részesülhet.
Hacsak nem bontják le mégis, mint az egykori Úttörő Áruházat. A Kossuth Lajos utca 9. szám alatti törzsépületet eredetileg is áruháznak szánták, ehhez csatolták hozzá később a szomszédos kétemeletes lakóház földszintjét és a Reáltanoda utca 8-10. szám alatti épületeket. A terjeszkedésből is jól látszik, hogy az áruház a századelő egyik legfelkapottabb bevásárlóhelyének számított. A háború után Úttörőre keresztelt áruház a Kossuth Lajos utca felől egységes homlokzatot kapott.
A rendszerváltást így sem élte túl. Többszörös tulajdonosváltás után az Uniqa vette birtokba és szinte azonnal bontani kezdett. Egyedül a Reáltanoda utca 8. úszta ezt meg, mivel a ház műemléki védettség alatt áll. Két év múlva a müncheni székhelyű TerraConsult vette át a projektet, amelyben a kereskedelmi funkció néhány üzletből álló passzázzsá zsugorodott. A 23 ezer négyzetméteres épületegyüttesben a 3300 négyzetméteres A kategóriás irodaház mellett egy 166 szobás, 12 lakosztályos négycsillagos hotelt alakítottak ki.
A ház földszintjén étterem nyílik, amely éppen úgy nyitva áll majd a városlakók előtt, mint az épület alatt kialakított mélygarázs. A 35 millió eurós beruházás átadását idén júniusra ígérték, de a pontos időpont még szeptemberben sem ismert, de reménykedhetünk abban, hogy a német ingatlanfejlesztő ígéretéhez híven megőrizte Kovács Margit híres aranyhalas szökőkútját.
Forrás: Népszabadság