Megnyitotta négyszázadik áruházát a Spar csoport
Az egykori Skála Áruház helyén épült Allee bevásárlóközpontban átadták a legújabb és egyben legkorszerűbb, 3700 négyzetméteres Interspar-áruházat. A zöldség-gyümölcs részlegen olyan „okos" mérlegek vannak, melyek felismerik az árut, a húspultnál pedig a vevők tájékoztatására áruismertető spotok láthatók. Kívánságra Az intelligens mérleg még receptet is nyomtat.
Az egészségvédő termékek - Spar Vital és Natur Pur - nagy polchelyen kínálják magukat és szakképzett eladók segítenek a tájékozódásban.
A megnyitón a jelenlegi vezetőség tagjain kívül részt vett az egykori Skála áruház vezérigazgatója, Brückner István. A GfK ügyfélkapcsolati igazgatója, Dörnyei Otília 1980-as és 2006-os adatokat fogyasztási adatokat vetett össze. Az alapvető élelmiszerek: hús, a burgonya, a tojás, a sajt; de a sör, a bor és az üdítő fogyasztása is csökkent. Nőtt viszont az érdeklődés a hazai termékek iránt. Míg 2005-ben a megkérdezettek 17 százaléka mondta, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy a megvásárolandó áru honnan származik, addig 2009-ben ez az arány 9 százalékra esett vissza. Evvel egyidejűleg azoknak az aránya, akik számára nagyon fontos, hogy az áru magyar-e, 52-ről 68 százalékra nőtt. A Spar eddig is, de továbbra is elkötelezetten kiáll a magyar áruk mellett, jelentette ki Feiner Péter ügyvezető igazgató, és a lehető legnagyobb mértékben támaszkodik a magyar beszállítókra.
A Spar Budget sajátmárkás termékeinek a 2008-as bevezetése óta napjainkban még fontosabbá vált az ár/érték-arány, ez ennek az árucsoportnak a népszerűségén jól lemérhető. Mivel a kutatások szerint egyre kevesebb időt töltünk bevásárlással, és sokan érkeznek a bevásárlóközpontokba gyalogosan is, a gyorskasszák létjogosultsága vitathatatlan. A november 11-én nyílt Interspar áruházban öt ilyen kassza található.
Forrás:Mai Piac