A Pénzügyminisztérium december végén módosította a számla, az egyszerűsített számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló PM-rendeletet, és új szabályokat hozott a számlázás és számlaadás tekintetében.
A kereskedelmi törvény lehetővé teszi továbbá (harmadik eljárási módként), hogy egyes termékek esetében külön jogszabály alapján az önkormányzati bejelentést követően még ne kezdhesse meg azonnal a kereskedő az árusítást. Sajnálatos módon azonban még nem készült el az a jogszabály, mely ezeket a termékeket meghatározná.A korábban megismert jogalkotói szándék alapján egyes állati eredetű élelmiszerek értékesítését köthetik a bejelentést követő hatósági engedélyezéshez.
A 2009. október 1-jétől életbe lépett kereskedelmi jogszabály változások a kereskedelmi vállalkozások létesítésének, működésének könnyítését jelenti, amely a szakma régi igényének felel meg. A korábbi hosszadalmas engedélyezési eljárásokat ugyanis a tevékenységek többségénél felváltja a bejelentési, nyilvántartásba vételi kötelezettség. Az ügyintézési idő lerövidülése, a kisebb adminisztráció kézzelfogható gazdasági előnyt is jelent a vállalkozások többségének, továbbá az egységes belső piaci szabályozás miatt javulhat piacra jutásuk esélye, s versenyképességük.