Taggyűlése március elsején döntött arról, hogy szinte napra pontosan nyolcévi működés után végelszámolással megszűnik a Findus Hungária Élelmiszer-forgalmazó és Szolgáltató Kft.
A főként áruhitelekkel foglalkozó cégnél lapunknak elmondták: a korábban szerződött kereskedelmi partnereiknél – ilyen a Tesco, a Media Markt, és a Extreme Digital – várhatóan az év végéig még lehet Credigen-áruhiteleket kötni, ám új ügyfeleknek szóló reklámokat már nem tesznek közzé, majd a meglévő szerződéseik lejártával felhagynak a hitelkihelyezéssel.
Nagyon sokan kényszerülnek arra, hogy a nemrég vett drága termékeiket pénzzé tegyék. Azokra meg nagy a kereslet, szerte az országban. Virágzik a használtcikk-kereskedelem.
Mintegy tizenöt százalékkal kevesebbért vásároltunk könyvet tavaly, mint 2008-ban – derül ki a friss adatokból. A magyar kultúra egyik legsikeresebb, a könyves ágában 1977 óta nem volt visszaesés. Az idei első két hónap is recessziót jelez, de ez még behozható.
A júliusi áfaemelés hozzájárult az elbocsátásokhoz. Más ágazatok mellett a kereskedelem területén vesztették el legtöbben az állásukat az év első hónapjában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerint. A szektor mélyrepülése három éve tart, az elbocsátásokban közrejátszik a Bajnai-kormány júliusi áfaemelése is. A kereskedelem újabb kritikus fél év előtt áll.
Gyorsult a kiskereskedelmi forgalom visszaesése augusztusban, az első nyolchavi adatok alapján az árufőcsoportok közül csak az illatszer és az üzemanyagok értékesítése nőtt.
A Központi Statisztikai Hivatal mai napon közzétett adatai szerint a kiskereskedelmi értékesítés visszaesése 2009. augusztusában az előző év azonos hónapjához képest 8,5% volt. Ez mérték 2009-ben, januártól figyelve az egyes hónapokat, a legnagyobb visszaesést mutatja (változatlan áron számítva), ami az élelmiszereknél 7%, a ruházatnál 4%, a tartós cikkeknél (bútor, háztartási felszerelés) 17% volt. A jármű- és alkatrész értékesítés a fele volt az előző év augusztusinak.
Jelenleg Budaörs és Csopak lakossága a legtehetősebb idehaza, a legkevesebb pénzt pedig - nem meglepő módon - Kelet-Magyarországon költik el a családok. Az egyik alföldi településen az egy főre jutó vásárlóerő még az országos átlag felét sem éri el.
A válság kezdete óta júliusban esett legnagyobbat a kereskedelmi forgalom. Tart az iparcikk-kereskedők vesszőfutása, de a nagy élelmiszeráruház-láncok sem lehetnek boldogok. Jól jártak viszont a független kis szakboltok.
Miközben idén szerte a Dunántúlon tovább csökkent a kis üzletek száma, augusztus végéig több mint 500-zal több mozgó bolt indult el a piacon. Eddig azokat a kistelepüléseket célozták a mozgóárusok, ahol az utolsó vegyesbolt is bezárt vagy csak időszakosan nyit ki, de a verseny éleződése miatt már a megyeszékhelyek külvárosaiban is megjelentek a házhoz szállítók.