2008 Karácsonyi Kirakata
Áttekintés: cél, tárgy, határidő, nevezési típus, versenyző személye, nevezési feltételek, elbírálás, zsűri, díjazás, ütemezés, összehasonlítás, Kérdések és válaszok, JELENTKEZÉS A VERSENYRE, Szavazás a kirakatokra, Letölthető emblémák
"2008 Karácsonyi Kirakata"
Országos Kereskedelmi Szövetség
A verseny, pályázat célja:
Közeleg a karácsony, és ilyenkor az üzletek, boltok, áruházak kirakatai karácsonyi jelmezbe öltöznek a vásárlók nagy örömére. A technika vívmányainak köszönhetően egyre különlegesebb eszközök állnak a kirakatot készítők rendelkezésére. Az Országos Kereskedelmi Szövetség célja, hogy megtalálja az ország legszebb, legötletesebb karácsonyi kirakatait. A versenyben két díjra lehet pályázni: az egyik a zsűri által értékelt kirakat, a másik, zsűritől független pedig a közönségdíj, melynek nyertesét a látogatók szavazataik alapján választják ki.
A verseny, pályázat tárgya:
Bármilyen karácsonyi jellegű kirakat, mely Magyarországon található.
A verseny, pályázat benyújtásának határideje:
2009. január 21. vasárnap éjfél, meghosszabbítva, többek kérése alapján. A nevezési határidő után érkező nevezéseket nem áll módunkban elfogadni.
A verseny, pályázat nevezési típusai:
1. zsűri által értékelt kirakat
- A "2008 Karácsonyi Kirakata" versenyre a nevezési díj: 3600 Ft (3000+áfa)
- Azonos cégnek több kirakat nevezése: minden ötödik ingyenes!
- Ügynökségeknek: minden ötödik ügyfél nevezése ingyenes!
2. közönségdíjas változat
- A "2008 Karácsonyi Kirakata - Közönségdíj" versenyre a nevezés ingyenes.
Aki az első versenyre nevez, az automatikusan nevez a második versenyre is. Külön kérésre lehetőség van a második versenyen nem indulni.
A pályázó, versenyző személye:
A versenyre a nevezést, pályázatot benyújthatja bármilyen vállalkozás vagy magánszemély, aki a kirakat tulajdonosa, bérlője.
Egy személy, cég vagy szervezet csak egy adott kirakattal csak egyszer nevezhet. Több telephellyel rendelkező személyek, cégek vagy szervezek természetesen többször nevezhetnek a különböző telephelyekkel. Egy kirakattal csak egyszer lehet nevezni.
A versenyző, pályázó csak abban az esetben nevezhet, ha elfogadja teljes egészében a nevezési feltételeket.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség ezzel a versennyel, pályázattal a kereskedelemre, a karácsonyi kirakatok sokszínűségére, művészeti és marketing értékére kívánja felhívni a figyelmet. Biztosak vagyunk benne, hogy a "2008 Karácsonyi Kirakata" és a "2008 Karácsonyi Kirakata - Közönségdíj" nemcsak a győztes vállalkozások jó hírét és ismertségét erősíti, hanem valamennyi indulóét és a kereskedelem egészét is.
A verseny, pályázat nevezési feltételei:
- Olyan üzlethelység, amely Magyarország területén helyezkedik el
- Egy kirakattal csak egyszer lehet nevezni. Ilyen esetben az első kerül elfogadásra. Többszöri beküldés esetén az utolsót vesszük figyelembe, a többit töröljük.
- Az üzlethelységnek rendelkeznie kell kirakattal, melyen karácsonyi, vagy karácsonyra utaló díszítés látható (Kirakat meghatározása: minden olyan felület, amely (részben) átlátszó (üveg) felület borít, és az üzleten kívülről látható.)
- A nevező, jelentkező vállalja, hogy az általa feltöltött képeken nem szerepel olyan termék, melyet a magyarországi jogszabályok szerint tilos boltokban árulni.
- A nevező, jelentkező elfogadja, hogy az általa feltöltött képeket az Országos Kereskedelmi Szövetség honlapján tárolhatja, megjelenítheti, és a későbbiekben sajtó, promóció vagy egyéb célból felhasználhatja és teljes felhasználási jogot az Országos Kereskedelmi Szövetségre ruházza. Erre elsődlegesen azért van szükség, hogy sajtóhírekben, a verseny promóciójában legálisan szerepelhessen a kép.
- A nevező vállalja a felelősséget a képen látható tartalomért.
- A zsűris verseny, pályázat esetén a fizetési feltételekről a jelentkezési lapon kap információt.
- Amennyiben a nevező, jelentkező csak az ingyenes, közönségdíjas versenyre nevez, akkor elfogadja, hogy a feltöltött képi, szöveges és bármilyen egyéb információ nem tartalmazhat URL (hivatkozás, link) címét. A cég honlapját (a megadott URL címet) kattinthatóan és láthatóan csak a zsűri által pontozott versenyre való jelentkezéskor lehet feltüntetni (ami nem kötelező). Amennyiben az ingyenes versenynél bármilyen URL szerepel a képen, akkor a nevezés addig nem lesz látható, amíg nem dönt a nevező: vagy eltávolítja az URL-t minden helyről, vagy a zsűri által nevezett versenyre is nevez és befizeti a nevezési díjat.
- Az Országos Kereskedelmi Szövetség fenntartja magának a jogot, hogy indoklás nélkül az ízléstelen, vallási, vagy egyéb közízlést sértő kirakatokat, képeket, információkat nem jelenít meg a nevezők, jelentkezők között. Továbbá a hiányos, részlegesen kitöltött nevezések sem kerülnek publikálásra.
- A jelentkezők, nevezők által feltöltött információk (szövegek, képek) csak az Országos Kereskedelmi Szövetség versenyének adminisztrátori jóváhagyása után jelennek meg a honlapon. Erre azért van szükség, hogy csak valódi, teljesen kitöltött nevezések, jelentkezések jelenjenek meg a honlapon, aminek elbírálása a kiíró felelőssége.
A benyújtandó verseny, pályázat tartalma:
"2008 Karácsonyi Kirakata" verseny, pályázat (zsűri által értékelt kirakat) esetén:
- Kitöltött jelentkezési lap
- Legalább 1, legfeljebb 3 fénykép a kirakatról
- Opcionálisan:
- 1-3 kép az üzletről
- cégismertető, bemutatkozás
- honlap URL, internet oldal cím
- email cím, online üzenetküldés lehetősége
Ezt a 4 opciót azért javasoljuk megadni, mert ezzel egy ingyenes reklámlehetőséget kínálunk minden a versenyzőnek, pályázónak. A www.oksz.hu honlap látogatói szavazáskor ezeket is megtekinthetik.
"2008 Karácsonyi Kirakata - Közönségdíj" verseny, pályázat esetén:
- Kitöltött jelentkezési lap
- 1 fénykép a kirakatról
A verseny, pályázat elbírálási szempontja:
- Karácsonyi hangulat
- Kreativitás, egyedi ötletek megjelenítése
- Kirakatban lévő díszítés, termékek, tartalom aránya, harmóniája
- Kirakat tartalmi helykihasználtsága, elosztása
A verseny, pályázat zsűritagjai:
Ács Dóra - főszerkesztő - Élelmiszer Szaklap
Fazekas Ildikó - főtitkár - Önszabályozó Reklám Testület
Fekete Zoltán - főtitkár - Magyar Márkaszövetség
Horváth Imre - ügyvezető - Opti-Tech 2000 Kft.
Wimmer István - főtitkár - Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége
A verseny, pályázat díjazása:
"2008 Karácsonyi Kirakata" és a "2008 Karácsonyi Kirakata - Közönségdíj" díjazása:
- "2008 Karácsonyi Kirakata" emléklap és embléma
- 1 éves (2009. december 1.-ig tartó) megjelenés az OKSZ.HU nyitó oldalán, a kirakat képével és a pályázatban beadott ismertető anyagával
A verseny, pályázat ütemezése:
2008. december 1. hétfő 12 óra - a verseny és nevezés indulása
2008. december 21. vasárnap 24 óra (Aranyvasárnap) - a nevezés lezárása
2009. január 21. vasárnap 24 óra - a nevezés lezárása - sokak kérésére meghosszabbítva!
2009. január 22. hétfő 12 óra - a közönségdíj szavazásának kezdete
2008. február 15. vasárnap 24 óra -a közönségdíj szavazásának vége
2009. március 4. szerda - "2008 Karácsonyi Kirakata" díjátadó
Ingyenes és fizetős jelentkezés közötti különbségek - összehasonlítás
| | Ingyenes, csak közönségdíjas nevezés | Zsűri által pontozott és közönségdíjas nevezés |
Feltölthető képek száma a kirakatról | 1 | 1-3 |
Feltölthető képek száma az üzletről | - | 1-3 |
URL, az üzlet honlapjának címének megadása, kattinthatóan | - | igen |
Az üzlet email címe | nem | igen / rejtett / nem * |
Online üzenetküldés az üzlet email címére | nem | igen |
Üzlet szöveges bemutatása | nem | igen |
Közönség díj megnyerési lehetősége: | igen | igen |
Zsűri véleménye, pontozás: | nem | igen |
Ingyenes nevezés a zsűri által pontozott és közönségdíjas pályázatra, versenyre | nem | igen ** |
* = állítható, nevezéskor
** = amennyiben a nevező fél jelentkezik a 2008. december 1.-én induló Országos Kereskedelmi Szövetség „2008 Kereskedelmi Honlapja" versenyére is, abban az esetben a 2008 Karácsonyi Kirakata versenyre, pályázatra a nevezés ingyenes, vagy a 2008 Kereskedelmi Honlapja verseny, pályázat nevezési díjából levonódik. Részletes információk: 2008. Kereskedelmi Honlapja.
Az összes nevezőnknek sikeres versenyzést, pályázást kívánunk! Bízunk benne, hogy a részvétellel az összes induló nagyobb ismeretségre tesz szert.
Gyakran ismételt kérdések (GY.I.K.)
KÉRDÉS: A kirakatomat tudom ingyen is nevezni a versenyre?
VÁLASZ: Igen, lehetőség van ingyenes nevezésre. Ebben az esetben csak 1 képet tölthet fel a kirakatáról, és nem adhatja meg a honlapjának a címét. Természetesen az ingyenes nevezéssel is megnyerheti a közönségdíjat, melyet a látogatók szavazatai alapján ítélünk oda a legtöbb szavazatot kapott kirakatnak.
KÉRDÉS: Neveztem a kirakatom, de nem látszik a nevezettek között! Valamit elrontottam?
VÁLASZ: A nevezések csak jóváhagyás után látszódnak, kérjük legyen türelemmel. Amennyiben 1 munkanap után sem látszódik a nevezése, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az online üzenetküldő rendszeren keresztül.
KÉRDÉS: Neveztem a versenyre, de módosítani szeretném a képeket. Mit tegyek?
VÁLASZ: Módosításra nincs lehetőség. Amennyiben még belefér a határidőbe, nevezzen újra az új képpel és a régit töröljük.
KÉRDÉS: Csak a közönségdíjas versenyre neveztem, de közben mégis a zsűris változatra szeretnék nevezni. Meggondoltam magam. Erre van lehetőség?
VÁLASZ: Igen. Nevezzen újra, és ebben az esetben több képet tölthet fel, bemutathatja az üzletét, megadhatja az üzletének internetes oldalát, email címét. Az új nevezés elfogadásakor a régi nevezését töröljük.
KÉRDÉS: Jól látom, hogy meghosszabbodott a nevezési határidő a kirakat versenyre és akkor még lehet nevezni?
VÁLASZ: Igen, 2009. január 21. vasárnap éjfélig még lehet nevezni. Azért hosszabbítottunk, mert több kereskedő jelezte, hogy bár neki van karácsonyi jellegű kirakata, de nincs kapacitása, ideje a kirakatot szépen lefotózni, nevezni.