// www.oksz.hu / HírkiraKATT / Hírek / VÁLSÁGLELTÁR / EGY KIS HAZAI ... / Kivonul Magyarországról a Credigen






Kivonul Magyarországról a Credigen

A főként áruhitelekkel foglalkozó cégnél elmondták: a korábban szerződött kereskedelmi partnereiknél – ilyen a Tesco, a Media Markt, és a Extreme Digital – várhatóan az év végéig még lehet Credigen-áruhiteleket kötni, ám új ügyfeleknek szóló reklámokat már nem tesznek közzé, majd a meglévő szerződéseik lejártával felhagynak a hitelkihelyezéssel. Ezt követően a cég már kizárólag a kinnlevőségeinek a kezelésével fog foglalkozni, ami hozzávetőlegesen 3–4 évet tehet ki, mielőtt véglegesen kivonulnak a magyar piacról.

A francia anyacég, a Credit Agricole Consumer Financecsoport döntését ma hozták nyilvánosságra, indokként a Credigen Bank nem megfelelő nyereségtermelő képességét jelölték meg. A magyar áruhitelpiac ugyanis a lakossági hiteleknek csak elenyésző részét adja, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az utóbbi években nem tudott növekedni.


Várady Eszter, a Credigen kereskedelmi ügyvezetője szerint ez nem vonatkozott az áruhitelpiac második legnagyobb szereplőjeként számon tartott Credigenre: a cég tavaly 15,5 milliárd forintnyi hitelt helyezett ki, míg az idén az első két hónap alatt 3,3 milliárdot. Ez az előző év azonos időszakához képest 240 százalékos növekedés. A magyar vezető szerint az anyacég dönté sé ben inkább az játszhatott szerepet, hogy a hazai piaci pozíciójuk megőrzéséhez, illetve a továbblépéshez már igen komoly befektetésekre lett volna szükség.


A jelenleg 160 főt foglalkoztató Credigen Bank 1998-ban alakult, eleinte kizárólag áruhitellel foglalkozott, majd fokozatosan megjelent a személyikölcsön- és a hitelkártyapiacon is.

Forrás: Népszabadság, 2010. április 9.




Oldal URL


A jelenlegi oldal elsődleges címe: http://oksz.hu/doc899/

Formátumok


A dokumentum megtekinthető az alábbi formátumokban is:
- Microsoft Word Document formátum: http://oksz.hu/d899-Kivonul-Magyarorszagrol-a-Credigen.doc

 
 

Nyitó oldal | Az OKSZ-ről | Hírek | Események | Alapszabály | Belépési nyilatkozat
Kereskedelmi Etikai Kódex | Apró.OKSZ.HU | Letöltések | Hivatkozások | Honlap térkép

 
  Fejlesztés, design és üzemeltetés: WWW.MAXELINE.HU Kft.