• Országos kereskedelmi szövetség

  • 1034 Budapest,
    Bécsi út 126-128.
  • mobil: +36 20 591 1776 | +36 20 253 4400
    email:

Továbblépett a kiskereskedelem 2016-ban

2016-ban 4,7%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint. Ez azt jelenti, hogy 2013 második félévétől számolva folyamatos a kiskereskedelmi forgalom bővülése. 2014-ben és 2015-ben 5% felett mozgott a növekedés üteme, ez pedig azt mutatja, hogy 2016-ban is egy jelentős ütemű forgalomemelkedéssel lépett tovább a hazai kiskereskedelem. Ez nemzetközi viszonylatban is jó kiemelkedő eredménynek számít.
 

A tavalyi évben valamennyi áruterületen bővült a kiskereskedelmi forgalom. A kiskereskedelem legnagyobb szeletének számító élelmiszer-vásárlások közel 3%-kal nőttek, a tartós, nagyértékű fogyasztási cikkeknél közel 5%-os, a ruházati termékeknél 10%-os volt az előző évhez viszonyított forgalomemelkedés. Kirobbanó ütemben nőtt az elektronikus áruházak értékesítése. 2016-ban a forgalombővülés mértéke megközelítette a 30%-ot, egyébként a korábbi években is hasonló nagyságrendben emelkedett az e-kereskedelem. A teljes kiskereskedelmi forgalom értéke 9659 milliárd forint volt 2016-ban, ezen belül az élelmiszer-, napicikk-üzletek 3294 milliárd forint betételre tettek szert. A leggyorsabban bővülő e-kereskedelem értéke 303 milliárd forint volt a tavalyi évben.
 

Bért emeltek
A 2016. évi kedvező kiskereskedelmi eredmény mögött egyrészt a gazdaság növekedése, a különböző családokat segítő kormányzati intézkedések, az áfakulcs csökkentése és az éves szinten összességében alacsony infláció húzódnak meg. Erőteljes hatása volt ugyanakkor annak, hogy a nemzetgazdaság számos területén a munkaerőhiány jelentős béremeléseket kényszerített ki, így számottevő mértékben erősödött a vásárlóerő. A havi bruttó átlagkeresetek 2016- ban 6% feletti ütemben emelkedtek. A kereskedelmet sem kímélte a munkaerőhiány. A legnagyobb áruházláncok jelentős mértékben, nem egy esetben két számjegyű ütemben emelték az alkalmazottak bérét. Így sikerült megőrizni az ágazat működőképességét, meggátolva a jelentősebb fennakadásokat a munkaszervezésben. A kereskedelmi vállalkozásokat is meglepte, hogy a kormány gyors döntése nyomán 2016 áprilisában feloldották a vasárnapi nyitvatartási tilalmat. A kereskedelem a döntést követően a vásárlók igényeihez igazodva állt vissza a korábbi nyitvatartási rendre, amit azért nehezített a munkaerőhiány.
 

Együttműködésre törekedve
A kereskedelem egyik gondja az ágazat kisvállalkozásainak nehéz helyzete. 2016- ban mintegy háromezerrel csökkent a kiskereskedelmi értékesítőhelyek száma, ami a kereskedelmi kisvállalkozások térvesztését jelenti. Az OKSZ célja, hogy az érdekképviselet területén is segítse az ágazat kisvállalkozásait, egyrészt szakmai információnyújtással, másrészt szorgalmazta a nagyobb pénzügyi, pályázati támogatási lehetőségeket részükre. A technikai, technológiai fejlesztésekre égető szükségük van a kisvállalkozásoknak is. Az egyes termékpiaci feszültségek enyhítése érdekében az OKSZ együttműködésre törekedett a kormánnyal és az ellenőrző hatóságokkal, így a tej vagy egyes zöldség- gyümölcsfélék esetében. A kereskedelem számára is fontos a kiegyensúlyozott termelői háttér, a vásárlók körében is kedvelt hazai termékek nagyobb arányú értékesítésének segítése.

 

Csűrös Alíz, OKSZ társelnök

 

Forrás: Trade Magazin, 2017. június 27.