Tagvállalati sajtöközlemények Vissza

57 millió forint keresi a következő jó ügyeket – 5. alkalommal hirdeti meg a Start a jövőért pályázatot a Tesco

Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek kézzelfogható változást hozhatnak a közösségek, különösen a gyerekek és fiatalok életében. Az áruházlánc ezúttal is összesen 57 millió forint támogatást biztosít 60 körzetben, ahol a legjobb helyi ötletek egyenként félmillió forintot érnek.

Még szinte frissek a „Start a jövőért” negyedik fordulójának eredményei, a Tesco máris keresi a következő jó ötleteket. Az áruházlánc ötödik alkalommal hirdeti meg helyi közösségeket támogató pályázati programját, amelyben összesen 57 millió forintot ad olyan projektek megvalósítására, amelyek jobbá tehetik a környéken élők mindennapjait. A kezdeményezés középpontjában továbbra is elsősorban a gyerekek és a 25 év alatti fiatalok állnak, de más, helyben fontos társadalmi ügyeket segítő ötletek előtt is nyitva áll a lehetőség egészen november 8-ig.

És hogy mi fér bele egy ilyen pályázatba? Szinte bármi, amire egy közösségnek valóban szüksége van.

A negyedik forduló legtöbb szavazatot gyűjtő projektjei között szerepel például gyermekotthonban élő fiatalok terápiás kutyákkal történő fejlesztése, maradék alapanyagokat felhasználó, élelmiszer-pazarlást csökkentő főzőfoglalkozások, közlekedési ismereteket játékosan tanító utazó mini KRESZ-park, autista gyermekeknek szervezett programsorozat, valamint az óvodai és iskolai nevelést segítő mozgásfejlesztő eszközök is.

Ami közös mindegyikben, hogy konkrét, helyben érzékelhető problémára adnak praktikus választ.

Helyi ügyek megvalósítása a közösség részvételével

A program iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a negyedik fordulóban közel 300 pályázat érkezett be. Ezek közül a szakmai értékelést követően 159 jutott el a vásárlói szavazásig, amelyekre összesen közel 2 millió szavazatot adtak le 197 Tesco áruházban.

A program erejét továbbra is a közösségi összefogás adja. Az ötödik fordulóban is szakmai zsűri választja ki a továbbjutó projekteket, de azt, hogy az adott körzetben melyik kezdeményezés mekkora összeget kapjon, a Tesco környéken élő vásárlói döntik el szavazataikkal. Mind a 60 körzetben a legtöbb voksot kapó kezdeményezés 500 ezer forintot, a második 300 ezer, a harmadik pedig 150 ezer forintot kap pályázata megvalósítására. A legkiemelkedőbb pályázatokat emellett különdíjjal is jutalmazzák, akár 500 ezer forinttal.

Egy pályázatból valódi helyi változás lehet

A Tesco ezúttal is azokat a szervezeteket és közösségeket keresi, amelyek pontosan tudják, mire lenne szükség a saját környezetükben. Legyen szó művészeti és kulturális projektekről, gyerekek fejlesztéséről és oktatásról, a testi-lelki egészségről, közösségépítésről, környezet- és természetvédelemről vagy éppen az élelmiszer-pazarlás csökkentéséről.

„A negyedik forduló épphogy csak lezárult, de a közel 300 beérkezett pályázat és a mintegy 2 millió vásárlói szavazat egyértelműen jelzi számunka, hogy rengeteg jó ötlet és tenni akarás van a helyi közösségekben. Ezekhez szeretnénk újra lehetőséget és forrást adni. A Start a jövőért 5. fordulója egyben a Tesco 20. közösségi pályázata, az elmúlt 10 évben közel 3 000 helyi projektet támogattunk. Nem kell feltétlenül nagy léptékű projektben gondolkodni. Sokszor egy hiányzó eszköz, egy új foglalkozás vagy egy jól célzott program reagál a legjobban helyi igényekre és hozza a legnagyobb változást. Arra biztatunk mindenkit, aki lát maga körül egy megoldásra váró ügyet, hogy november 8-ig tegye meg az első lépést, és formálja pályázattá az ötletét”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője.

A pályázati feltételekről és a jelentkezés részleteiről további információ a „Start a jövőért” program oldalán található:
www.tesco.hu/kozosseg