AZ OKSZ tagjai azokért, akiknél nem jön a Jézuska
Az OKSZ tagszervezetei minden évben példaértékű elkötelezettséggel vetik bele magukat a karácsonyi adománygyűjtési és elosztási akciókba.
Húsvéti köszöntő
A húsvét az egyig legnagyobb ünnepünk, Jézus feltámadását kulináris örömökkel is szeretjük ünnepelni. Mint a legtöbb népszokás, gasztronómiáját tekintve a húsvét is a régi kamrák üzemi hőmérsékletéhez igazodik, ilyenkor szokás elfogyasztani a gyorsan szár
Kiskereskedelmi kilátások
Kiskereskedelmi kilátások 2024 év második félévére – ezzel a címmel szervez szakmai kerekasztal-beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság Kereskedelmi Szakosztálya
FMCG TOP konferencia
Ha június, akkor FMCG TOP. A Store Insider szaklap idén is megrendezi az FMCG-szektor meghatározó nyárindító eseményét, amelynek nyitóelőadását dr. Nagy István agrárminiszter tartja.
3,6%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,8%-kal emelkedtek az árak, a telefon- és internetszolgáltatás 10,8%-kal drágult.
Gyakorlatilag elvitte a boltok profitját a kiskerekedelmi adó: üzent a döntéshozóknak a Kereskedelmi Szövetség főtitkára
Előadásában a kereskedelem változó szerkezetéről beszélt, mint kifejtette, a társadalom alsó és felső 20 százalékának jövedelme egyre távolodik egymástól Magyarországon. Erősödik az elszegényedés - jelntette ki.
A kiskereskedelmi forgalom 1,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz [...]
2024. februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,6, naptárhatástól (és szökőnaphatástól) megtisztítva 1,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest.
A kiskereskedelmi forgalom 0,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg 1,4%-kal emelkedett az [...]
2023. decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,0, naptárhatástól megtisztítva 0,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.